„Mondhatnánk, hogy a régi, de ez azért nem lenne igaz.:) Természetesen mi is haladunk a korral, a trendekkel.”
– Egy korábbi interjúban nyilatkoztátok, hogy az egyik nagykoncerteteken 990 Ft volt a belépő jelképesen, mint anno az E-klubban. Fontos volt ez a hely számotokra? Fűződik hozzá történet?
Az Akvárium nagyhallban tartottuk a 25+ Jubileumi koncertünket és úgy gondoltuk, hogy a nosztalgiázás csak a jegyárakban jelenjenek meg. Legyen annyi a belépő mint 25 éve. Az E-klub egy emblematikus helyszín volt a zenekar életében, itt tartottuk az első lemezbemutatónkat, illetve rengeteg teltházas, remek bulinak volt a helyszíne. Sok szép emlék, publikus és kevésbé publikus is kötődik ide.
– A jelenlegi Sugarloaf mennyiben a régi Sugarloaf is? Változott, ha igen, miben más a mostani zenei világa az együttesnek?
Mondhatnánk, hogy a régi, de ez azért nem lenne igaz.:) Természetesen mi is haladunk a korral, a trendekkel. De azért mégis a Sugarloaf “fűszer” ugyan az mint régen. A dalok stílusa, mondanivalója nem igazán változott az elmúlt években.
– Felnőttetek Ti is, ez alatt a több, mint 2 évtized alatt?
Ha a játékosságot vagy a zene iránt érzett szerelmünket és elhivatottságunkat nézzük, akkor nem:) Nekünk még mindig a közönség szórakoztatása a legfontosabb, úgy, hogy közben mi is élvezzük amit csinálunk.
– Több frontember váltás is volt az évek folyamán. Hogyan tudtátok megőrizni a töretlen sikert? Ezek a váltások akár nagyon rosszul is hathatnak egy zenekarra, de esetetekben ez egyáltalán nem így történt.
Minden változás nehéz, de minden változás hoz magával friss energiákat is. A legfontosabb az, hogy mindig hitelesek és önazonosak tudjunk maradni. Szerencsére a közönség szeretete és rajongása továbbra is töretlen felénk. Ez a kitartás ami a legnagyobb erőt adja nekünk.
– 1995-ben, az alakulás idején, fiúkból állt a csapat. Mi állt a háttérben, hogy utána női énekesek érkeztek? A lányok karakterei hasonlóak?
Igen, mindenki egy energiabomba, de Muri Enci aki mindenki esszenciája. Felszántja a színpadot a koncerteken, de ha kell érzelmes vagy éppen bolond. Szenzációs énekes és remek szövegeket ír.
– Minden lehetséges díjat, elismerést magatoknak tudhattok már, nemzetközi sikereket is. Gondolkodtatok azon, hogy mi ennek a sikernek a titka?
Ha szerénytelenek lennénk csak annyit mondanánk, hogy mert jók vagyunk:) Viccet félretéve, természetesen örülünk a díjaknak, fontosak is, de a közönség szeretete a legfontosabb, az az igazi elismerés.
– A Sputnik című CD 2 havi bevételét anno az egészségügyi dolgozóknak ajánlottátok fel. Mért volt ez fontos számotokra? Máskor is áldoztok társadalmi, karitatív célokra?
Művészekként eléggé érzékenyek vagyunk, így a szociális érzékenység is fontos a számunkra. Természetesen rengeteg történet érint meg minket is. Ha módunk és lehetőségünk van segíteni vagy egy jó ügy mellé állni, akkor természetesen igyekszünk segíteni..
– Ha egy újabb covid hullám érkezik, amire sajnos elképzelhető, hogy van esély, van vészforgatókönyvetek? Megtanultatok valamit ebből az elmúlt két évből?
Reméljük nem lesz ilyen soha többet! Borzalmasan megszenvedte az egész szórakoztatóipar a lezárásokat és azt, hogy nem tudtunk dolgozni. Nincs nagyon vészforgatókönyv erre. Olyan volt mint egy rossz álom. Szörnyű volt a kiszolgáltatottság és az, hogy nem tudtunk dolgozni, zenélni, érzelmeket adni a közönségnek személyes formában.
– Fontos a társadalmi szerepvállalás, véleményformálás a zenében? Gondolok itt arra, hogy van pár dal, ami görbe tükröt tart a társadalom bizonyos rétegei felé.
Mindig is jellemző volt ránk a társadalomkritika, ezt igyekeztünk nem bántóan, egy ironikus formába becsomagolni. Olyan dolgokról szeretünk dalt írni, amik érdekelnek vagy foglalkoztatnak minket, legyen az divat, a celebség, a furcsa trendek vagy akár az epilálás:) Roppant szórakoztató számunkra ezt a rózsaszín szemüveget felvenni és görbe tükröt tartani a társadalom felé némi kritikai éllel.
– Mennyire fontos még a közönség szeretete, szeretetének megtartása?
Csak az a fontos! Ever!!!
– Jár áldozatokkal számotokra a zenész életforma?
Annyira nem, hiszen ez az életünk, a szerelmünk, ezt szeretjük csinálni. Maximum a családtagjaink, szeretteinkkel tudunk kevesebb időt együtt tölteni sajnos, de ezt meg igyekszünk pótolni azokban a hónapokban amikor kevesebb a koncert.
– A csapat hogyan működik? A hosszú idő alatt, mint ahogy a legjobb családokban is, lehetnek nézeteltérések, széthúzások, adott esetben konfliktusok. Ti az életben, a zenén túl, közel álltok egymáshoz, segítitek egymást, akár támaszai is vagytok egymásnak?
Olyanok vagyunk mint egy nagy Olasz család. Enci a Mamma, aki folyamatosan középpontban van. Munkán kívül is rengeteg időt töltünk együtt, de még a stáb tagokra is figyelünk. Van, hogy vacsorákat tartunk vagy elmegyünk együtt gokartozni vagy házibulizunk és társasozunk nagyokat, de mindig nagyokat beszélgetünk. Maximálisan odafigyelünk egymásra.
– Jártatok már Vácon? Ha igen, milyen volt a benyomásotok a városról, itteni közönségről? Az itteni koncerten mit láthat/hallhat a közönség?
Igen, legutóbb kb. 10 éve játszottunk Vácon a Vigadalomban és nagyon szerettük. Nagyon szépen fejlődő városnak tartjuk és nagyon várjuk, hogy szombaton ismét találkozhassunk a remek váci közönséggel.
– Van kiemelkedően fontos esemény az évben, amire készültök?
Az év második felében az alkotás veszi át a hangsúlyt. Elkezdjük írni a legújabb lemezanyagot, valamint megkezdődnek a jövő évi szimfonikus koncertek előkészületei, de természetesen közben folytatódik a 25+ Turnénk is.
Érdemes ellátogatni 2022-ben a Sugarloaf koncertre Vácon…
A Váci Világi Vigalom programja itt olvasható: https://vaci-vilagi-vigalom.hu/programok/
Ha Te is szereted a zenekart, üzenj nekik itt a hozzászólásban lentebb néhány kedves szót!