Július 19. Vasárnap
10:00 – Maminbaba nyílt óra
Helyszín: Gyerekudvar – Pannónia Ház
Hordozós Latin Fitness egy igazán szórakoztató, mégis intenzív, csinosító, latin tánc alapú mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak babahordozási segítséggel. Semmilyen táncos vagy sportos előképzettség nem szükséges hozzá!
11:00 – Gyerekudvar: Danny mesél – Kodzsugukila, a boszorkány
Helyszín: Pannónia Ház
Afrikai mese bábokkal és különleges hangszerekkel
Az amerikai zenész, zeneszerző, mesélő és előadó Danny Bain 2010-ben érkezett Magyarországra, azóta számos gyerekelőadása született, melyekkel bejárta már az országot. Dzséli, a zenész és varázsló repít bennünket Afrikába, annak is a legkülönlegesebb szegletébe: saját kunyhójába. Zenélés közben meséli el Kalili és Szandzsi történetét, amely során megismerünk egy bátor ugróegeret, egy kecses gazellát és a könyörtelen Kodzsugukila boszorkányt. A mese során minden csoda valóra válhat, s mivel varázsló, aki muzsikál, még az is lehetséges, hogy valójában maguk a dobok beszélnek.

11:00 – Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész hangversenye
Helyszín: Ferences temploma
Dr. Bednarik Anasztázia (DLA) Vácott működő orgonaművész. Vác város zenei életében vállalt aktív szerepe mellett sokfelé koncertezett az ország területén. Rendszeresen működik együtt különböző kórusokkal országszerte.
Műsor:
Vivaldi-Walther: h-moll concerto
Bach: Schübler korálok
Bruhns G-dúr prelúdium
Bach: Air
Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga
Bach: Szimfónia a 29. kantátából

11:00 – Parlando Színház bemutatja: Négyszögletű kerek erdő
Zenés színházi előadás
Helyszín: Váci Dunakanyar Színház
Lázár Ervin műve nyomán
Zenei-művészeti vezető: Dónusz Katalin
Koreográfusok: Bakó Gábor, Steidl Anita
Rendező: Kovács Róbert
Lázár Ervin mesejátékát tévéjáték, könyv, színházi formában is láthatta eddig több generáció. A mesés kis történet egy csodálatos, meghatározhatatlan helyen játszódik. Szereplői barátok a szó legnemesebb értelmében,csupa kedves lény,akik a Négyszögletű Kerek Erdőben együtt töltik az idejüket,Bruckner Szigfrid, a hencegő oroszlán, Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, Vacskamati, a nemtörődöm macska, Mikkamakka, a „bandavezér”, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa, Ló Szerafin, a kéksörényű csoda. A történet humoros jelenetekkel tarkítottan szól a barátságról, a segítőkészségről, a szeretetről, s közben a nézőket odavarázsolja a nem létező mesebirodalomba, a Négyszögletű Kerek Erdőbe, ahol mégiscsak győz a jó, a félelem itt kacagásba fullad, a nemből igen, a hidegből meleg, a spenótból palacsinta lesz.

15:00 – 4M Dance Company táncbemutatója
Helyszín: Főtéri színpad
15:00 – Csala Milán zongora előadása
Helyszín: Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola
Úton a nagyszínpad felé
Csala Milán 13 éves, két éve zongorázik komolyabban. Egy évig magántanárnál tanult, jelenleg a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskolában fejleszti tudását Jámborné Skripeczky Mariann és Brenner Judit vezetésével.
A könnyűzene áll hozzá a legközelebb, szívesen játszik popzenei feldolgozásokat. Különösen szereti az improvizációt, amelyben kreativitását is megmutathatja.
Eddig több iskolai és közösségi rendezvényen lépett fel, többek között iskolai ünnepségeken, az Evezős Bálon és a Luca-napi koncerten. Jövőbeli célja, hogy egyszer egy nagyszínpadon, akár egy arénában is felléphessen nagyközönség előtt.

15:30 – Hugyecz PeteR
Helyszín: Főtéri színpad
Hugyecz PeteR énekes és táncos a Dunakanyar szívéből érkezik, aki 2014-ben vált országosan ismertté „Menj el” című dalával. Azóta öt nagylemeze jelent meg a digitális platformokon, valamint több mint 50 videoklip található hivatalos YouTube-csatornáján. Pályafutása során a Sláger FM Hangadó döntőjében is kiemelkedő eredményt ért el, emellett 2025-ben három alkalommal szerepelt élő adásban az M2 Petőfi TV „Esti Kornél” című műsorában. A nyár folyamán két új, profi videoklippel kísért dala is megjelenik: „Boldogságom csak te vagy” és „Lelkembe írtad”. A Váci Világi Vigalom színpadán egy lendületes, tapasztalt előadóként találkozhat vele a közönség

15:30 – Határtalan Taekwondo Sportegyesület bemutatója
Helyszín: Zenepaviloni színpad
16:00 – Gyermekudvar – Álomzug Társulat – Varázshal, avagy az Öreg halász és a Nagyravágyó felesége című bábelőadás
Helyszín: Pannónia Ház
A szorgos háziasszony a mosókonyhába indul a heti mosnivalóval. A sok tennivaló közben pedig nem csak a mosásra váró ruhák kerülnek elő a kosarából, hanem egy mese is. Egy mese, ami a halászról és a feleségéről szól… No meg persze egy varázserejű halról.

16:00 – Hope for Better
Helyszín: Duna-parti nagyszínpad
A Hope for Better zenekar 2024-ben indult, öttagú budapesti pop-rock csapat, amely zenéjében néhol hard rock elemekkel is találkozhatunk.

16:00 – Obsitos dalárda
Helyszín: Zenepaviloni színpad
16:00 – Entitás Csoport
Helyszín: Főtéri színpad
17:00 – Derby zenekar koncert
Helyszín: Zenepaviloni színpad

17:00 – Német barokk kamarazene
Helyszín: Evangélikus templom

17:00 – Váci Harmónia kórus koncertje
Karnagy: Szarka Tamás
Helyszín: Zeneiskola

17:00 – Görög Körutazás – Görög Nemzetiségi Önkormányzat műsora
Helyszín: Főtéri színpad
18:00 – Lel-Tár koncert
Helyszín: Pannónia Ház udvara

18:00 – Crockodeal 25 jubileumi koncert
Helyszín: Duna-parti nagyszínpad
25 év rock, több száz koncert, megszámlálhatatlan élmény – a váci Crockodeal idén ünnepli negyed évszázados jubileumát, így nem is lehetne méltóbb helyszíne az ünneplésnek, mint hazai közönség előtt, a Váci Világi Vigalom Duna-parti nagyszínpadán, ahol a zenekar legemlékezetesebb dalai, kedvenc feldolgozásai és a 25 év legjobb pillanatai elevenednek meg egy látványos rock show keretében.
A Crockodeal történetében 2025-ben új fejezet is indult: megjelent első saját daluk, az Egyetlen érintés, amelyet további saját szerzemények követtek. A zenekar lendülete töretlen, az új dalok folyamatosan érkeznek, miközben továbbra is a közönségkedvenc rock feldolgozások is a műsor részei maradnak.
Ez az este egyszerre lesz ünnep, rock show és közös időutazás mindazoknak, akik valaha buliztak már a Crockodeallal – vagy most szeretnék átélni először.

19:00 – Húrok szárnyán című koncert
Helyszín: Bartók-Pikéthy Zeneiskola
A koncerten fellépő művészek:
Dónusz Katalin-énekművész
Halaj Vanda-hárfaművész
Műsoron: Vivaldi, Caccini, Liszt, R. Strauss, Fauré, Massenet, Debussy művei valamint magyar virágénekek
19:00 – Somethin G.
Helyszín: Zenepaviloni színpad
A Somethin G. zenekar olyan zenei ötleteket valósít meg, ahol több dallam vagy éppen szöveg tartalmának közössége adja ki a végső dalt. Ezeket összefűzve, saját gondolataikkal kiegészítve játsszák a zenészek.

19:00 – László Attila és zenekara
Helyszín: Főtéri színpad
László Attila már visszatérő fellépő Vácon, a Váci Vigalom közönsége több alkalommal is találkozhatott vele az elmúlt években. Az idei év azonban különleges számára: 30 éves, és immár 15 éve van a pályán. Ez alkalommal zenekari kísérettel érkezik, és egy olyan koncerttel lép színpadra, amely az elmúlt másfél évtized legfontosabb dalait és pillanatait idézi meg – a közönség számára is ismerős, szerethető hangulatban.

21:00 – Dreamgirls
Musical – operett est – Jeszenszky Produkció
Helyszín: Főtéri színpad

21:00 – Wellhello
Helyszín: Duna-parti nagyszínpad
A Wellhello már bő egy évtizede meghatározó szereplője a magyar zenei színtérnek, s gyakorlatilag az első pillanattól fogva túlmutat önmagán: jellegzetes humorú, hol romantikus, hol ironikus, hol pedig a féktelen bulizásról szóló dalszövegei közül számos nemhogy mémmé lett, de gyakorlatilag beépült a köznyelvbe.

21:00 – Flowʍolꓞ zenekar
Helyszín: Zenepaviloni színpad
A formáció 2019 tavaszán jött létre, de tagjai előtte is dolgoztak már együtt. Az izgalmas zenei témák örökös keresése köti őket össze. A csapat a 2021-es Waldorfeszten debütált, és 2023 őszén elkészült első nagylemezük ‘Alcohol & Darkness’ címmel! Azóta is számos hazai fesztiválon és klubban láthatja a produkciót a közönség.
Tagok: Almási Tamás – dobok, Gera Domonkos – ének, ritmusgitár, Kissik Petra – basszusgitár, Kálmánchelyi Levi/Fülöp Máté – szólógitár, Molnár Márk – billentyű

Tűzijáték rögtön a Duna-parti nagyszínpad koncertje után
Helyszín: Duna-parti nagyszínpad

Kísérőprogramok:
KUTYADUMA KÖZPONT
Szombat-vasárnap 17-19 óra között a Duna-parton kutyás bemutató és szaktanácsadás.
HOGYAN HARCOLTAK A GLADIÁTOROK?
Vasárnap 15 órától a Familia Gladiatoria bemutatója a Duna-parton.
TOKAJI BOROK ESTJE
A Fónagy & Walter Vendég- és Borház bemutatója hazánk 22 borvidékének boraiból, péntek-szombat-vasárnap 19-22 óráig. Helyszín: Budapesti főút 36.
Kiállítások
Váci Hangulatok XVI. – a Váci Nemzetiségi Önkormányzatok kiállítása
MIMK Kávézó Galéria (dr. Csányi krt. 63.)
Kiállításmegnyitó: 07.16. 17.00
Vízparti Élet – a Forte Fotóklub Vác kiállítása
Margaréta Kávéház (Széchenyi utca 19.)
Kiállításmegnyitó: 07.16. 17.30
Mika Väisänen – fotóművész (Järvenpää) kiállítása
MIMK – Átrium Galéria (dr. Csányi krt. 63.)
Kiállításmegnyitó: 07.17. 18.00
Fóris Nóra – kiállítás a Torony Galériába
Lyra Könyvesház (Piac u. 1.)
Megtekinthető: 07.10.-08.05.
